2010. október 21., csütörtök

Zúza és szív pörkölt


A feleségemmel egy ideje az úgynevezett "paleolit" diétát tartunk. Tulajdonképpen csak azt a részét tartjuk, hogy nem eszünk lisztet, cukrot. Viszont igyekszünk sok zöldséget, gyümölcsöt húst és különféle magvakat enni. Édességként hozzáadott cukrot nem tartalmazó aszalt gyümölcsöket eszünk. Részemről a mandula, mogyoró mazsola is megteszi desszertnek. Tulajdonképpen ez nem is diéta, inkább nevezném életmód váltásnak. Mindketten sokat sportolunk és most úgy éreztük a táplálkozásunkon is változtatnunk kellene. Így talán egészségesebb. Azonban blogomon is látszik, hogy főleg a húsokat szeretem, így a fincsi cékla saláta után, muszáj volt egy pörköltet csinálnom. Már megint! Kicsit csípősre készítettem, mivel a feleségem csak ritkán, a kisebbik lányom sose, a nagyobbik lányom pedig a múltkor nem ette meg a körömpörköltet, így azt gondoltam ezt sem eszi meg. Ugyanis zúzás szív pörköltet főztem. Nagy volt a meglepetés mert nagyon ízlett neki, így csípősen is. A legnagyobb meglepetést azonban a kisebbik lányom okozta. Mikor már alig volt a tányéromban kitalálta, hogy mégis kér belőle. Megkóstolta és akkor hagyta csak abba, mikor már nem volt egy falat sem. Egy cseppet sem zavarta őt sem, hogy csípős. Így még a nővére tányérjából is evett 3-4 kanálnyit. Majd mikor befejezte, kijelentette: Inkább mégis szejetem a pöjköjtet.

Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg csirke zúza
80 dkg csirke szív
15 dkg mangalica szalonna
6 db közepes vöröshagyma
2 evőkanál őrölt pirospaprika
1 csapott evőkanál só
1 kis kanál őrölt feketebors
2 db paradicsom
1 db hegyes, zöld erőspaprika

Apró kockára vágom a mangalica szalonnát és lassú tűzön zsírjára pirítom. Közben megpucolom a vöröshagymákat és azt is apró kockára vágom. Mikor a szalonnából kisült a zsírja, hozzáteszem a hagymát és továbbra is lassú tűzön üvegesre fonnyasztom. Közben hozzáadom a csapott evőkanál sót. Amíg készül a hagyma, megmosom és megtisztítom a zúzát és a szívet. Mikor teljesen üveges a hagyma hozzáadom a szívet és a zúzát. Közben megmosom és 4-be vágom az erőspaprikát, 6-8 felé a paradicsomot. Mikor levet ereszt a hús, hozzáadom a feldarabolt paradicsomot és erőspaprikát. Majd 1-2 perc múlva hozzáadom a két csapott evőkanál őrölt pirospaprikát és a kis kanálnyi őrölt feketeborsot. Vizet csak akkor adok hozzá, amikor elfőtte a saját leve nagy részét és már nagyon sűrű a zaft, de még nem puhult meg. Mindaddig újra és újra felöntöm vízzel, amíg nem puhul meg a hús. Mikor puha a hús szépen elfőzöm a levét, hogy sűrű legyen a zaft. Friss fehér kenyérrel vagy tésztával tálalhatjuk.


Jó főzőcskézést és jó étvágyat!

9 megjegyzés:

  1. Köszi a receptet, máshol így nem találtam meg így :) Most készül, nagyon finom lesz! üdv, Jancsa.

    VálaszTörlés
  2. Szia Jancsa!

    Örülök, hogy olvasod a receptjeimet. A megjegyzésednek is nagyon örülök, mivel Te voltál az első! :)
    Valóban finom lett?

    krichie

    VálaszTörlés
  3. Köszi a receptet! Nagyon finom lett!! :)

    VálaszTörlés
  4. nagyon fincsi lett,köszi szépen a receptet

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen! Örülök, hogy jól sikerült!

    VálaszTörlés
  6. Pontosan így csinálom én is bár jelenleg gombát is kap, hogy az se vesszen kárba!
    Köszi :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a megjegyzésed, legközelebb kipróbálom akkor én is gombával. Milyen gombát szoktál beletenni?

    Boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  8. nálam is fő már... kacsa zúzából és szívből! :) azon gondolkozom, hogy tegyek-e bele egy kis velőt a mélyhűtőből? ;) :D
    Cöhö

    VálaszTörlés
  9. Szia Cöhö!
    Nagyon szeretem a velőt, de ebben a receptben sosem próbáltam még. Beletetted végül?

    VálaszTörlés